< Az alavíták a muszlim világban

2026. június

Képzeld el a következő jelenetet: egy jámbor muszlim utazó belép a mecsetbe, és észrevesz egy nagy számú állatot és szalmát. Amint imádkozni kezd, hangos, durva hangot hall, amely így szól hozzá: „Ne röhögj, a takarmány majd hozzád jön.” A hang akár ugyanazon szekta egyik tagjától is származhatott, akik, amikor a pénteki ima közepén meglepetésszerű támadást indítottak a [muszlim] Jabala falva ellen, azt kiabálták: „Nincs más Isten, csak Ali, nincs más fátyol, csak Mohamed, és nincs más ajtó, csak Salman.” miközben lemészárolták a férfiakat, és a mecseteket kocsmákká alakították – igen, boros kocsmákká! Kik ezek az emberek, és amikor keresztényeket, zsidókat és muszlim testvéreiket támadták meg, vajon valóban muszlimok voltak-e? Ezeket a „muszlimokat” sok síita és néhány szunnita is igazi muszlimnak ismeri el. A „muszlim” szót azonban idézőjelek között szerepeltetjük, mert ezeket az embereket nagyon sok muszlim eretneknek (ghali) tekinti, akik az iszlámon kívül állnak.

Kik ezek az emberek? Mi a közös a következőkben: egy üldözött nép, vad törvényen kívüliek és egy elemmel működő elektromos messiás. Ki az, aki hisz egy „Szentháromságban”, amelynek legfőbb megnyilvánulása Mohamed, Ali és Salman al-Farisi? E tanulmány célja, hogy mind a muszlimoknak, mind a nem muszlimoknak egy másfajta perspektívát nyújtson az iszlám világáról, lebontsa a muszlimokról kialakult sztereotípiákat, és talán az alavíták furcsa szokásainak rövid bemutatásán keresztül néhány mély gondolatot is felvethet az olvasó számára. Mindezekre a kérdésekre választ adunk, de ehhez vissza kell térnünk az időben, és meg kell értenünk néhány dolgot eredetükről.

Az alavita nép eredete

Az alavita nép eredetét illetően valójában nagy a nézeteltérés. Ma már inkább az „alawi” (Ali követője) nevet használják, de korábban nusayriknak hívták őket. Egyesek úgy vélik, hogy a nusayrik a szíriai Nazerini nép leszármazottai voltak, akiket Plinius római történetíró említ a „Történelem” című művének 5. könyvében, 23. fejezetében. Az alavita nép számos törzsből áll, amelyek közül néhány Szíria északnyugati részén őshonos volt; más törzsek pedig a 12. században vándoroltak be Irakból. 1516-ban I. Szelim „a Kegyetlen” oszmán császár a szunnita vallási vezetők áldásával több mint 9 400, főként alavita síitát mészárolt le. Számos törököt telepített le az alaviták északkelet-szíriai őshazájában, de az idő múlásával közülük sokan csatlakoztak az alavitákhoz is.

Az alavíták megpróbáltak saját államot létrehozni, amelyet először „Alavita Államnak” neveztek, majd 1920 és 1936 között a neve „Latakia szandzsákjára” változott. Ma akár 3,5 millió alavita él, és 2011-ig ők irányították Szíriát.

Vallásuk története

Saját állításuk szerint ez a síita csoport Istentől származik, és vallásuk az, amit Mohamed és Ali tanított. A drúz katekizmus 44. kérdése szerint azért szakadtak el a drúzoktól, mert Alit imádták, holott valójában al-Hakim urat (996–1021) kellett volna imádniuk, aki a drúzok számára a látható Isten.

Patrick Seale szerint az Asad: The Struggle for the Middle East (Asad: A küzdelem a Közel-Keletért) című művében (Univ. of Ca. Press, 1968, 8. o.) így fogalmaz: „A drúzokhoz és az iszmá’ilítákhoz hasonlóan az nusayrik is a síita felkelés maradványai voltak, amely ezer évvel korábban söpört végig az iszlámon. Ők voltak a visszahúzódó dagály által hátrahagyott szigetek.”

Egyesek az alavita tanítások eredetét Muhammad ibn Nusayr an-Namirihoz (kb. 850) vezetik vissza, aki magát az Igazság Kapujának (Bab) nevezte. A tanítások nyilvánvalóan Husayn ibn Hamdan al-Khasabi (kb. 970) tanításain keresztül alakultak ki. Amikor a síiták elvesztették hatalmukat, az alavitaokat a keresztesek, a mamelukok és az oszmánok megölték, és az alavitaok egymás között is harcoltak. Mellékesen megjegyezzük, hogy Marokkóban létezett egy szunnita „Alawiyya” dinasztia, de ennek nincs köze az alavitaokhoz.

Az alavita vallás körüli konfliktus

Az alavíták a tizenkét imámot követő síiták egyik ága. 1974-ben a libanoni tizenkét imámot követő síita vezető, Imam al-Sadr elismerte őket törvényes muszlimoknak, miután az alavita Hafez Assad 1971-ben megragadta a hatalmat Szíriában. Fia, Bashar szintén alavita. Más, kisebb csoportok is hisznek Ali istenítésében, és ezeket a csoportokat az alavítákkal együtt alaviknak nevezik.

Ibn Taimiya/Taymiyya (meghalt 1328-ban), ortodox muszlim tudós és a vahhabizmus alapítója, meglehetősen kemény hangvételű fatvát (jogi ítéletet) bocsátott ki az alavita ellen. Azt mondta, hogy nem megbízhatók, „nagyobb hitetlenek, mint a keresztények és a zsidók… még a bálványimádóknál is nagyobbak”. Jihádot hirdetett ellenük, mondván, hogy törvényes elvenni a vagyonukat és kivenni az életüket, hacsak nem tanúsítanak bűnbánatot. Erről bővebben lásd: The Encyclopedia of Islam, új kiadás, 1995, 8. kötet, 146–148. o.

1097-ben a keresztesek eleinte lemészároltak egy csoport nusayrit, de amikor megtudták, hogy ők nem igazi muszlimok, eltűrték őket, sőt segítséget is nyújtottak nekik az iszmá’iliták elleni harcban. 1120-ban a kurdok és az iszmá’ilita muszlimok legyőztek 25 000 nusayrit, de 1123-ban a nusayrik néhány átállt iszmá’ilita segítségével legyőzték a kurdokat. 1291-ben az alavita és az iszmá’ilita vezetők sikertelenül találkoztak 'Anában, hogy megpróbáljanak egyesülni (uo., 147. o.). Az egyiptomi (muszlim) mameluk uralkodók 1260-tól 1518-ig üldözték őket. Amikor az oszmánok 1516-tól kezdve átvették a hatalmat Szíriában, ők is üldözték az alavitaokat. 1832-ben, miután a nusayrik megtámadták az iszmá’ilita Masyaf falut, a damaszkuszi pasa több ezer katonát küldött ellenük. 1870-ben és 1877-ben is üldözték őket. A franciák 1918 és 1922 között békét teremtettek -i alavita területeken. Miután az alaviták 1924. április 27-én lemészárolták a keresztény apácákat, a franciák további alavitákat öltek meg. Sliman Murshad vezetése alatt sok alavita harcolt a szíriai nacionalista csapatok ellen, amíg Slimant 1946-ban fel nem akasztották. Az alaviták ma a szíriai lakosság 8–12%-át teszik ki. Kelet-Szíria Latakia régiójában a lakosság 65%-át alkotják, és kis részben Törökország déli részén is élnek.

Miután Hafez Assad hatalomra került, a szunnita Muszlim Testvériség (Ikwan) 1980. június 26-án majdnem meggyilkolta Assadt. Az Ikwan tagjainak nagy része Hama városában tartózkodott, és a kormány 500 szíriai katonát küldött, hogy megbüntesse őket. Az Ikwan mindannyiukat megölte. Hama összes mecsetéből hirdették, hogy az Asszad elleni gerillaháború véget ért, mostantól nyíltan támogatni kell az Ikwant, és ki kell űzni a „hitetleneket”. Hama utcái túl keskenyek voltak a harckocsik számára, ezért Aszad testvére elrendelte, hogy a tüzérség rombolja le a várost, majd katonákat küldött be, hogy megöljenek mindenkit. 20 000 és 38 000 ember vesztette életét. Egy alavita elmondta nekem, hogy Aszad testvérét emiatt kiutasították Szíriából. Azonban ezután több mint harminc éven át Szíriának nem volt gondja a szunnita szent harcosokkal.

Összefoglalás: A nem alavita muszlimok nem értenek egyet abban, hogy az alaviták valódi muszlimok-e vagy sem. Az alaviták azt állítják, hogy az iszlám alapvető tanításait követik, de nyilvánvalóan nagy különbségek vannak az értelmezésükben. Hasonlóképpen, minden muszlim azt állítja, hogy Jézus tanításait követi, mégis kevesen olvasták azokat, és kevesen tudnak a Béke Hercege (vagyis Jézus) és az iszlám közötti belső ellentmondásokról. Míg sok muszlim az alavitait ghulatnak (szektának) tekintette, amely még a keresztényektől és a zsidóktól is távolabb áll Mohamed tanításaitól, addig egyesek az iszlámot tekinthetik ghulatnak Jézus tanításaihoz képest.

De függetlenül az alavita és szunnita tévedésektől, illetve a köztük, illetve a keresztények, zsidók vagy drúzok közötti különbségektől, helytelen, ha vallási különbség miatt megölünk bárkit is.

Az alavita iszlám hitei

Titoktartás: Az alavíták igyekeztek titokban tartani belső tanításaikat és szertartásaikat, némileg a szabadkőművesekhez vagy a mormonokhoz hasonlóan. Szertartásaik egyike a „ ” úrvacsorája, amelyhez borivás is tartozik. A katolikusokhoz hasonlóan ők is úgy hiszik, hogy a bor átalakul az istenségbe, Allahba.

Az iszlám öt pillére – a hitvallás, az imádkozás, az alamizsna, a zarándoklat és a ramadán alatti böjt – számukra csupán szimbólumok, és nem tartják szükségesnek azok gyakorlását. Nekik két további pillérük van:

A dzsihád, vagyis a szent küzdelem/háború, a kharidzsiták szerint a hatodik pillérnek is számított.

Ali imádata (akit Waliya-nak neveznek) a hetedik pillér. Ez nem csupán Ali iránti odaadást jelent, hanem a harcot is Ali ellenségei ellen. Az Iszlám Enciklopédiája (új kiadás, 1995, 8. kötet, 147. o.) így fogalmaz: „A ghulatokhoz hasonlóan a nusayriyya is Ali ibn Abi Talibot tiszteli legfőbb és örök Istenként (al-ilah al-a’zam, al-kadim al-azal).”

A „Szentháromság”: Szinte minden síita (a zayditák kivételével) úgy véli, hogy Ali, Mohamed veje, volt a jogos első kalifa. Az alavíták azonban tovább mennek, és úgy vélik, hogy Ali az Allah „Szentháromságának” egyik megjelenési formája. A legtöbb muszlim elutasítja a Szentháromság gondolatát. A többi iszmá’ilitahoz hasonlóan Allah legalább hétszer jelent meg háromságban. Az utolsó megjelenéskor Mohamed, Ali és Saliman al-Farisi voltak jelen. Az „al-Farisi” jelentése „a perzsa”. Saliman volt az, aki a Árok csatájában javasolta, hogy ássanak egy nagy árkot Medina egy része körül.

Hét ciklus: Az alavíták úgy vélik, hogy Allah hét, három részből álló ciklusban jelent meg.

Név / Fátyol / Rejtett (Ism) Kinyilatkoztatott / Lényeg (Ma’na) Kapu (Bab)
Ádám Ábel ?
Noé Sét ?
Jákób Joseph ?
Mózes Józsué ?
Salamon Asaf/’Asaf ?
Jézus Péter ?
Mohamed Ali Saliman al Farisi
? 10 imám ?
? 11. imám Muhammad b. Nusayr

Érdemes megjegyezni, hogy Noé és Sét együtt szerepelnek, annak ellenére, hogy több mint ezer év választja el őket egymástól.

Reinkarnáció (nasukkiyya): Azokat, akik tagadják Alit, azzal büntetik, hogy állatokká reinkarnálódnak. Az Encyclopedia of Islam új kiadása (1995, 8. kötet, 147. oldal) szerint a nusayrik úgy vélik, hogy lelkeik eredetileg Istent dicsőítő fények voltak, de aztán lázadtak fel ellene, vitatva az isteni mivoltát. Azóta lelkeiket a földre száműzték, ahol sokszor reinkarnálódnak, míg a nem kiválasztottak örökké reinkarnálódnak.

A mecsetbe járás a legtöbb alavita számára nem fontos. Ugyanakkor tartanak szertartásokat a híres damaszkuszi Umajjád-mecsetben.

Ünnepek: A szunnitákhoz és a síitákhoz hasonlóan ők is megünneplik az Id al-Azha nevű áldozati ünnepet. Más síitákhoz hasonlóan megünneplik az Idr i-Fitr, az Idr i-Kabir és az Ashura ünnepeket is. Megünneplik továbbá a karácsonyt és a Vízkeresztet is. Megünneplik a Nawruz-t is, amely a zoroasztriánusok újéve. Ezt más síiták is megünneplik, azt tanítva, hogy ezen a napon adta át Mohamed a kalifátust Alinak.

Asztrológia: Míg Mohamed ellenezte az asztrológiát, az alavíták alkalmazzák azt; talán ebben a tekintetben a zoroasztriánusok hatottak rájuk. Úgy vélik, hogy a Tejút csillagai valójában a hívők istenített lelkei. „„Aki felismeri a ma’na lényegét, az üdvözül, és elkerülheti a metempsychosist [reinkarnációt]; lelke, miután elszabadult a testtől és csillaggá alakult, folytatja útját vissza a hét mennyországon át, hogy elérje a végső célt (ghaya), azaz az isteni fény szemlélését (my’ayana).” (The Encyclopedia of Islam New Edition 1995, 8. kötet, 148. o.)

A régi nusayri teológia szerint a nőknek nincs lelkük, és nem reinkarnálódnak. Az Iszlám Enciklopédia új kiadása így folytatja: „A nőket kizárják ebből, mert az ördögök bűneiből születtek; ezért nem jogosultak a férfiak jogainak élvezetére (Sulayman, Bakura, 61).” Ez is jelentősen eltér Mohamed tanításaitól, aki szerint a pokol lakóinak többsége nő volt (Bukhari, 2. kötet, 18. könyv, 9. fejezet, 161. szám, 91–92. o.; 1. kötet, 6. könyv, 8. fejezet, 301. szám, 181. o., valamint 1. kötet, 2. könyv, 21. fejezet, 28. szám, 29. o.). A modern időkben azonban egy alavita azt mondta nekem, hogy manapság valóban hisznek abban, hogy a nőknek is van lelkük.

Bor: A szíriai alavíták bort isznak. A National Geographic magazinban látható egy fénykép, amelyen két, hagyományos arab ruhát viselő szíriai férfi együtt iszik bort. Egy alavita azonban azt mondta nekem, hogy nem tartják helyesnek a részegséget.

„Alawita szekták

Maguk az alavíták öt szektára oszlanak: a Nap-szekta (Shamsiyya), a Hold-szekta (Qamari), a Messiásukról, Sliman Murshid/Murshadról elnevezett Murshidok, a Haidariyya és a Ghaibiyya. Mindannyian egyetértenek az alavita „alapelvekben”, de amikor Isten isteni megnyilvánulása, Ali ibn Abi/Abu Talib elhagyta a földet, a Nap- és a Hold-szekta nem ért egyet abban, hogy ő most a Napban vagy a Holdban él-e. A Hold-szekta hat alavita törzsből áll. Az alaviták többsége ahhoz a vallási szektához tartozik, amelyhez szüleik és törzsük is tartozott. Valószínűleg azonban a világon az emberek többsége egyszerűen azért tartozik egy valláshoz, mert ez a családja hagyománya. Manapság sokan keresnek egy hagyományt; hányan keresik az Igaz Istent?

Sliman Murshad, az Elektromos Messiás

Sliman Murshad valamikor 1900 előtt született. Messiásnak kiáltotta ki magát; sok alavita követte őt, bár meg kell említeni, hogy sokan nem; és hitei nem reprezentatívak az összes alavita számára. Mohammedhez hasonlóan Slimannak is voltak olyan tünetei, amelyek epilepsziás rohamoknak tűntek. Mohammedhez hasonlóan követői azt állították, hogy ő is csodákat tett. Például titokban ételt ástak el egy sárfalba, és amikor erősen megütötte a falat, az étel előbukkant, hogy a falusiak megehessék. A sötétben a lábai világítottak, mert foszforral festette be őket. A foszfor akkor világított, amikor ő szó szerint kigyulladt, mert egy kis, magánál hordott elemhez csatlakoztatott lámpákkal rendelkezett. Lázadást vezetett a szíriai „ ” kormány ellen, a franciák részben támogatták, és a szíriaiak végül 1949-ben felakasztották.

A legérdekesebb az, hogy még azok közül is, akik perelték Slimant, és nem hitték, hogy bármiféle Messiás lenne, sokan szomorúan vették tudomásul a halálát, mert ő az „alavita autonómia” ügyét támogatta. Mindenesetre azután sok alavita csatlakozott a hadsereghez és a szíriai Baath-párthoz. (Az iraki Baath-párt nem alavita.) 1971-ben Hafiz/Hafez Assad lett Szíria elnöke, és ma fia, Bashar uralkodik.

Az Ön vallása igaz, vagy neki is „elemekre” van szüksége ahhoz, hogy működőképes maradjon? Jézus azt mondta: „Én vagyok a világ világossága” (János8:12 ). Ahogyan a rovarok a rovarriasztó lámpákba repülnek és meghalnak, amikor inkább a nap felé kellene repülniük, úgy az emberek lelkei is a pokolba kerülnek, amikor a foszforra és elemekre szoruló „rovarriasztó lámpát” keresik, miközben Isten igazi fényét kellene keresniük.

Ha eleged van azokból a vallásokból, amelyeknek kellékekre, kényszerre vagy hagyományokra van szükségük ahhoz, hogy életben maradjanak és lángoljanak, fordulj Jézushoz, aki átalakít minket. Nincs szükséged hosszú kommentárkönyvekre vagy hadíszokra a rituális vallás minden finomabb törvényességéről; ezek is rovarcsapdák, amikor Istenre van szükséged. Isten nem engedi, hogy az Ő szava eltorzuljon, és ha ezt elhiszed, akkor bízz Isten szavában, a Bibliában.

Az „alavita hit” vonzereje

Miért válnak az emberek alavita muszlimokká? Egyesek talán azt gondolják, azért, mert így muszlimnak lehet maradni (a muszlim társadalomban ezzel járó előnyökkel együtt), anélkül, hogy minden rituálét be kellene tartani, és gyakran mecsetbe kellene járni. Az alkohol (de nem a részegség) megengedett az alavita muszlimok számára. De ennél többről van szó.

Az ortodox iszlámban Allah szinte megismerhetetlen. A szunnita iszlámban, ha meg akarod tudni, mi tetszik és mi nem tetszik Allahnak, akkor „közvetve megfigyeled” mindazt, amit Mohamed tett, ahogyan az a hadíszokban megőrzött hagyományokban (szunnában) le van írva. A hadíszok bizonyos értelemben nagyobb hatással bírnak, mint a Korán, mert azokban a kötetekben sokkal többet fejtettek ki. A síita iszlámnak megvannak a saját tanításai, például Dža’fár és mások tanításai, de a gyakorlati alkalmazáshoz az imámokra hallgatnak. Az alavíták nagy tisztelettel viseltetnek Mohamed ( ) és Ali iránt, ezért őket imádják, mintha Allah lennének. Az alavíták meg akarják ismerni Istent, és úgy gondolják, hogy ezt úgy tehetik meg, hogy Mohamedet, Alit és Szalman al-Faríszit háromságként helyettesítik. Ezzel az a probléma, hogy Mohamed és 'Ali soha nem állították magukról, hogy Istenek lennének, egyek Istennel, vagy hogy bűnöket bocsáthatnának meg. Soha nem fogadták el, hogy imádják őket, nem fogadták el az Úr címet, és nem engedték, hogy mások Istennek nevezzék őket.

Az igazi Istent az Ószövetségben ismerhetjük meg. Az Ószövetség bemutatja, hogyan lépett kapcsolatba Isten a királyokkal, a bírákkal és a köznéppel. Természetesen az Újszövetségben Isten még jobban megismerhető, mivel Jézus eljött a földre.

Összehasonlítás a Bibliával

A titkos tanítások az alavita vallás részét képezik. A kereszténységben mély igazságok rejlenek, amelyekről kizárólag Isten kinyilatkoztatása révén lehetett tudomást szerezni. Isten azonban mindent kinyilatkoztatott, amit azt akarja, hogy tudjunk. Nincs olyan keresztény tanítás, tapasztalat vagy gyakorlat, amelyet a keresztények ma tanítanak, és amely ne lenne könnyen hozzáférhető a nem keresztények számára is, hogy meghallgassák vagy elolvassák. Pál az Efézusbeliekhez írt levél 3:9–10-ben azt mondta, hogy küldetése az volt, „hogy mindenki számára megvilágítsa e titok kezelését, amelyet az elmúlt korokban elrejtettek Istenben, aki minden dolgot teremtett. Célja az volt, hogy most, az egyházon keresztül, Isten sokrétű bölcsessége ismertté váljon…”

Mások imádása kifejezetten tilos a Tízparancsolat első parancsolatában. „Attól tartok azonban, hogy ahogyan Éva is megtévesztetett a kígyó ravaszságával, úgy ti is eltéríthetitek elméteket a Krisztus iránti egyszerű és tiszta odaadásotoktól.” (2Korinthus 11:3)

Reinkarnáció: A Biblia azt tanítja, hogy a reinkarnáció helytelen; a Zsidókhoz írt levél9:27 szerint az embernek egyszer kell meghalnia. A 2. Sámuel 12:23-ban Dávid így szólt elhunyt csecsemőjéről: „Én hozzá megyek, de ő nem tér vissza hozzám.” A reinkarnációnak nincs értelme, mivel a halál után mindannyian a mennybe vagy a pokolba kerülünk. A Prédikátor 11:3 is azt mutatja, hogy „ahová a fa dől, ott is marad.”

Az asztrológia, azaz a jövővel kapcsolatos tanácsokért a mennyei testekhez fordulni, a Biblia szerint helytelen (Lévitikus19:26 ;22:27 ; Mózes 5. könyve 18:11-14; 2 Királyok 17:16; 21:3,5; 2 Krónikák 33:3-6).

Nők: A Bibliában a férfiaknak és a nőknek különböző szerepük van. Az értékek tekintetében azonban a Galátusokhoz írt levél3:28 azt mutatja, hogy Krisztus Jézusban nincs sem férfi, sem nő; minden hívőnek megvan az a kiváltsága, hogy Isten gyermeke legyen.

Bor: Az Ószövetségből kitűnik, hogy a borfogyasztás megengedett, de az Efézusbeliekhez írt levél 5:18 arra int minket, hogy ne legyünk részegek. Az alavíták isznak bort, de nincs bizonyítékom arra, hogy ők is a részegség hívei lennének.

Az evangélium az alavíták (és mindenki más) számára

Isten nagyobb, mint gondolataink: Az alavíták helyesen hiszik, hogy Isten összetettebb, mint pusztán Allah, de Mohamedet, Alit és Saliman al-Farisit imádják, mint Istent. Elképesztő, hogy imádják Mohamedet, aki azt tanította, hogy ő nem Isten, és nem imádják Jézust, holott évszázadokkal korábban ő és a korai keresztények azt tanították, hogy Jézus Isten. Jézus nem csupán valami elvont értelemben mutatta meg, hogy Ő Isten, hanem elfogadta az imádást, megbocsátotta a bűnöket – amit csak Isten bocsáthat meg –, és elfogadta azt is, hogy mások Istennek nevezzék Őt.

Isten teremtett minket: Elgondolkodtál már valaha azon, hogy egyáltalán miért teremtette Isten az embereket? A Korán nem ad közvetlen választ erre, de a Biblia számos okot sorol fel.

• Isten dicsőségére teremtettünk (Ézsaiás 43:7; 62:3), hogy hirdessük dicséretét (Ézsaiás 43:21) mint tanúi (Ézsaiás 43:10)

• Isten szeret minket, és örömét leli bennünk (Sofóniás3:17 )

• Ahogyan az Atya szereti gyermekeit (Malakiás 1:6; 1 János 3:1), úgy gondoskodik rólunk Isten is. (Zsoltárok 8:4; Nahum 1:7; 1 Péter 5:7)

• Isten azt akarja, hogy örökké vele éljünk (Jelenések 21:3; 2 Korinthus 5:4)

• Örömünk (Filippi 3:1) és fényünk Isten lesz (Jelenések21:23 –25; János 1:5,7–9), ami jobb, mint a borra való várakozás (Zsoltárok 4:7)

• Krisztus Jézusban azért lettünk teremtve, hogy cselekedjünk (Efézus2:10 )

Van célunk, és ne hagyjuk, hogy a vallás vagy bármi más megakadályozzon bennünket abban, hogy beteljesítsük célunkat.

Az emberek menekülnek Isten igazsága elől: Nincs okunk lenézni azokat az „alavita”kat, akik azt hiszik, hogy Ali ma a Napon él, vagy azokat, akik azt hiszik, hogy Ali a Holdon él, mert vajon nem döntött-e úgy a legtöbb ember valamikor , hogy hisz valamiben csak azért, mert akarta, anélkül, hogy elsősorban az igazságot tartotta volna szem előtt? Az emberek nemcsak hogy inkább hisznek őrült, kitalált tanokban, de nem is akarnak elhinni, hogy Isten útja a legjobb út. Amikor valaki, aki ismeri az igazságot Istenről, úgy dönt, hogy drogozik, részegeskedik, erkölcstelenül él, vagy a pénzt bálványként üldözi, vajon gondolkodása ésszerűbb-e, mint az alavítáké? Nem, Isten nélkül mindannyian egy csónakban evezünk, és Istennek nemcsak az igazságot kellett kinyilatkoztatnia, hanem az embereket is el kell vezetnie ahhoz, mivel az emberek annyira hajlamosak az élet csalódásainak után szaladni.

Csak egy út van, Isten útja: Bár mindannyian eltávolodtunk Istentől, és a saját kedvenc csalódásainkat követtük, Isten még nem mondott le rólunk. Miközben még Isten ellenségei voltunk, Isten elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon értünk, amint azt a Rómaiakhoz írt levél 5:10–11 mutatja. A próféták csupán tanítani jöttek; Jézus azonban nem csupán úgy tanított, mint a többi próféta, hanem azért jött, hogy meghaljon bűneinkért (János1:29 ; 1 Timóteus 2:6; 1 János 2:2). Jézus a János 14:6-ban így szólt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam.”

Keresnünk kell Istent: Jézus azt mondta nekünk a Máté 7:7–12-ben, hogy keresnünk kell Őt. A Máté7:14 így folytatja: „Menjetek be a keskeny kapun! Mert széles a kapu és tág az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan mennek be rajta. De keskeny a kapu és szűk az út, amely az életbe vezet, és kevesen találják meg.”

Jézust Urnak kell vallanunk: „Mert ha száddal vallod, hogy »Jézus az Úr«, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz. Hiszen a szíveddel hiszel, és igazulsz meg, száddal pedig vallod, és üdvözülsz. Pontosan úgy van, ahogy az Írás mondja: »Aki hisz benne, soha nem szégyenül meg.« Nincs ugyanis különbség zsidó és görög között: ugyanaz az Úr mindnyájuk Ura, és bőségesen ad mindazoknak, akik őt hívják, mert »mindenki, aki az Úr nevét hívja, üdvözül.«” (Róma 10:9–13)

Hivatkozások és internetes linkek, érvényesek 2013. július 6-tól

First Encyclopedia of Islam, 6. kötet, 964–976. o. E.J. Brill, 1913–1936.

The Encyclopedia of Islam New Edition, 8. kötet, 146–149. o. E.J. Brill, 1995.

www.gospelcom.net/apologeticsindex/a21.html számos oldalt tartalmaz az iszlámmal és a Közel-Kelet-tel kapcsolatban.

A http://www.lexicorient.com/e.o/alawites.htm weboldal információkat nyújt az alavita hitről.

További információért keresse fel a www.MuslimHope.com oldalt

További hivatkozások az alavita nők témájában

Az Iszlám rövid enciklopédiája (Shorter Encyclopedia of Islam), H.A.R. Gibb és J.H. Kramers, E.J. Brill, 454. o.

„Kozmogónia és eszkatológia. A nusairik szerint a leírhatatlan istenség közvetlenül alatt található egy mennyei lényekből (vagy csillagokból) álló szellemi világ, amely az alábbi hierarchiában árad ki belőle: ism, bab és más ahl al-maratib (az első hét osztályból); ez a „nagy fényes világ” („alam kabir nurani”); amikor itt lent megjelennek, az azért van, hogy fokozatosan visszavezessék a „kis fényes világba” a bukott lényeket, akik félig anyaggá váltak, és testükben, amely sírjuk is egyben, fogságban vannak; ez a folyamat újjáéleszti őket, és visszavezeti őket a mennybe, hogy az ahl al-maratib utolsó hét osztályát alkossák (119 000 a teljes 124 000-ből = a próféták hagyományos száma); ezután következik a „kis sötétség világa” (zulmani), a kialudt fények, a kárhozat által megtestesült lelkek (kumsan al-masukhiya), nők és állatok testében; végül pedig a „nagy sötétség világa”, amely a nagy fényes világ összes „ellenségéből” (addad) áll; démonok, akik számtalan átalakulás után meggyilkolt emberek vagy levágott állatok holttesteiben, amelyek a halál után is még remegnek, tehetetlen vagy passzív anyaggá (kovácsolt fémek stb.) válnak. Ahogyan a bukás hét szakaszban zajlik le (az isteni megjelenésekkel kapcsolatos kételyek), úgy a kiválasztottak mennybe való visszatérése is hét cikluson, azaz az isteni kisugárzások adwar-jain keresztül történik.”

Az új iszlám-enciklopédia, Cyril Glassé. Rowman & Littlefield Publishers, Inc. 2008

„Az alavíták hite és gyakorlata – hasonlóan más szektákhoz – rendkívül heterogén, és csoportonként eltérő. Az „alavítáknak van egy Kitab al-Majmu’ („A Gyűjtemény Könyve”) nevű írásgyűjteményük, amely a „szent könyvüket” képezi, és amely – állítólag – többek között Arisztotelész Nikomakhoszi etikájának egy eltorzult változatából származó töredékeket is tartalmaz. Egy másik fontos könyv, amely tele van perzsa eszmékkel, a a Kitab al-Haft ash-sharif („A Nemes Hét könyve”) vagy a Kitab al-Ashbar wa’l-Azilla, „a fantomok és árnyékok könyve”, amelyben Isten a kezdetben „fényt vető árnyékot” teremt, és a fény a lelkekben van bezárva. … Létezik az a hit, hogy a Tejút az igaz hívők istenített lelkeiből áll). Keresztény elemek is megtalálhatók bennük; az „alavíták” bizonyos keresztény neveket használnak, és a maguk módján megünneplik bizonyos keresztény ünnepnapokat; úgy tudni, hogy a khassah (a kiválasztott beavatottak) – a többieket, akik „profánok”, „ammah”-nak nevezik – vallási szertartásai között szerepel egy miséhez hasonló szertartás, a Quddas, amelyben megáldják (ha nem is szentelik meg) az úrvacsorai elemeket, különösen a bort, sőt utalnak a „testre és vérre” is, amelyek az „örök életet” jelentik. … Az alavita vallási gyakorlatokat titokban végzik, saját gyülekezeti helyeiken, amelyek nem állnak nyitva kívülállók előtt. Ezek a gyakorlatok fokozatos beavatásokat foglalnak magukban, amelyek során a kezdő fokozatosan emelkedik fel a szekta belső tudásába; ezzel egyidejűleg felvehetik őt a közösség uralkodó oligarchiájába, amelyet családi klánok uralnak. Az alaviták úgy vélik, hogy a nőknek nincs lelkük (ami teljesen ellentétes az iszlám tanokkal). A drúzokhoz hasonlóan az alavíták is úgy vélik, hogy számuk – valószínűleg a reinkarnáció révén – nem változik, és hogy ez a szám 112 000. (Hasonló hit található az észak-afrikai szufik körében és talán másutt is, nevezetesen, hogy az „szentek” száma az iszlámban a kezdetektől a jelenig mindig állandó.)”

Encyclopedia of Islam New Edition (11 kötet) 8. kötet. Szerkesztők: C.E. Bosworth, E. van Donzel, W.P. Heinrichs és G. Lecomte. E.J. Brill 1995, 147–148. o.

„A ghulatokhoz hasonlóan a nusayriyya is Ali ibn Abi Talibot tiszteli legfőbb és örök Istenként (al-ilah al-a’zam, al-kadim al-azal). A nusayri tan alapja egy gnosztikus jellegű kozmogónia (Sulayman, Bakura, 59–61; Halm, Gnosis, 298ff.). Az idők kezdetén a nusayrik lelkei fények voltak, amelyek Istent körülvették és dicsőítették; majd fellázadtak ellene, vitatva az Ő istenségét. Azóta a mennyei magasságokból a földre taszították őket, ahol anyagi testekbe zárva élnek, és a metempsychosisra [reinkarnációra] vannak ítélve (a kiválasztottak számára ideiglenes nasukhiyya, a kárhozottak számára örök nasukhiyya). Bukásuk során a legfőbb Isten hétszer jelenik meg előttük, engedelmességre szólítva őket, de ők visszautasítják. Minden megnyilvánulásában Istent, akit „a Lényegnek” (ma’na) neveznek , két alárendelt hiposztázis kíséri: „a Név” (ism), amelyet „a Fátyolnak” (hidjab) és „a Kapunak” (bab) is neveznek. A földi életben ez a hármas számos esetben nyilvánul meg: a ma’na egymást követően megtestesül Ábelben, Sétben, Józsefben, Józsuéban, Asáfban, Szent Péterben és Ali ibn Abi Talibban, majd az imámokban egészen a tizenegyedikig, al-Hasan al-'Askariig; mindannyian tehát az istenség megnyilvánulásai. Valódi természetüket azonban eltakarja a hidzsáb vagy az iszm (Ádám, Noé, Jákob, Mózes, Salamon, Jézus és Mohamed) jelenléte, mindegyiküket egy bab kíséri. Az iszlám korszak központi hármasa 'Ali (ma’na), Mohamed (iszm, hidzsáb) és Szalman al-Farisi (bab). … Aki felismeri a ma’na istenségét, az megmenekül, és elkerülheti a metempsychózist; lelke, miután felszabadult a testtől és csillaggá alakult, folytatja útját vissza a hét mennyországon át, hogy elérje a végső célt (ghaya), azaz az isteni fény szemlélését (my’ayana). A nők ebből kizárva vannak, mert az ördögök bűneiből születtek; ezért nem jogosultak részt venni a férfiak szertartásain (Sulayman, Bakura, 61).

A Sulaymanra való hivatkozás: Sulayman Efendi, al-Bakura al-sulaymaniyya fi kashf asrar al-diyana al-nusayriyya, Bejrút 1864;